Monica Murphy - Drew+Fable

Fogadalmat tettem, amihez eddig többé-kevésbé sikerült is tartanom magam. Csak olyan sorozatoknak kezdem el az olvasását, melyeknek biztos a befejezése. Monica Murphy sorozatával nem pontosan ez a helyzet, mert eddig csak az első két rész jelent meg a négyből, mégis szerény meglátásom szerint elég nagy a valószínűsége, hogy a többit is kézbe fogom majd venni. Ennek ellenére úgy éreztem, hogy mivel Drew és Fable története a Heti csajban és a Második esély pasiban nagyjából le van zárva, érdemes lenne bepróbálkozni a könyvekkel. Tudom, hogy az ő történetükhöz kapcsolódik még egy novella is, de anélkül is igazán élvezhető a szerelmük és annak beteljesedése.

Eltérek a már berögződött szokásomtól és nem írok külön-külön értékelést az első két kötetről, hanem egy bejegyzésben összefoglalom a gondolataimat. Ennek egyetlen oka van és bizony nem a lustaság vagy az, hogy spórolni szeretnék a betűkkel, hanem nekem a Heti csaj és a Második esély pasi együtt alkot egy egészet. Nagyon nem értem, hogy mi értelme volt ketté szedni a történetet. Így olyan érzésem volt, mint a film közepére beraktak volna egy értelmetlen reklámot. Ettől függetlenül igazán kellemes olvasmány volt egy forró nyári napon.

***

#1 One Week Girlfriend (2013) – Heti csaj (2013)

Átmenetiség. 
Ezzel a szóval jellemezhetném az életemet az utóbbi néhány évben. Átmenetileg dolgozom, amíg meg nem szabadulok innen. Átmenetileg a kisöcsém anyukája vagyok, mivel anyánk szart sem törődik velünk. És átmeneti csajszi vagyok, mert könnyen megkaphat bárki. Legalábbis a pletyka szerint.
Most éppen Drew Callahan átmeneti csaja vagyok. Ő az egyetemi futballcsapat sztárja, és körülrajongják. Gyönyörű és édes srác – és rejtőzködőbb, mint én. Ő vezetett be engem ebbe a hamis világba, ahol láthatóan ki nem állhatnak engem. És ahol mindenki akar tőle valamit. Bár az egyetlen dolog, amit, úgy tűnik, ő akar, az…
Én vagyok.
Már nem tudom, mit higgyek. Csak azt tudom, hogy Drew-nak szüksége van rám. És én mellette akarok lenni.
Mindörökké.

Ami mögöttünk van, és ami előttünk van, mind nagyon kicsiny dolgok ahhoz képest, ami bennünk van.

Megjelenés után nem sokkal már meg is vettem a könyvet és azóta a polcomon pihent, de mivel a kiadó egyre inkább rá állt arra a szokására, miszerint ha egy megkezdett sorozat nem fogy a vártaknak megfelelően, akkor nincs folytatás. Ezért hosszú hónapokon keresztül várakoztam, hogy megjelenjen a Második esély pasi. És most itt vagyok! Vártam, hogy majd engem is úgy ledönt a lábamról, mint a blogger- és olvasótársadalom többségét, de én egyáltalán nem éreztem azt a fene nagy szerelmet, mint sokan mások és nincs egy épkézláb magyarázatom arra vonatkozólag, hogy miért. Egyszerűen nekem nem ütött akkorát. Félreértés essék, mert szerettem a könyvet, csak nem imádtam!

Fable Maguire a város kurvája. Legalábbis mindenki ezt hiszi róla. Andrew Callahan a város futball sztárja, akinek segítségre van szüksége. Két ennyire különböző ember, hogy hasonlíthat mégis ennyire? Igen, a milliós kérdésre adja meg a választ a Heti csaj. Fable és Drew ég és föld. Fable bátor, erős és határozott. Drew félénk és visszahúzódó. Ami közös bennük az a kegyetlen, sötét múlt és annak emlékei, melyek a jelenben is üldözik őket.

A sors fintora, hogy két ennyire különböző embert összehozott, de lám milyen csodálatos dolog is született belőle! Mert tényleg az! Két kétségbeesett fiatal, akik egymásban találták meg a vigaszt és gyógyulást, amire mindig is szükségük volt. Komoly témáról van szó, nem csak egy átlagos és rózsaszín tini történetet olvashatunk, hanem az írónő igenis elég keményen hozzányúlt egy olyan témához - családon belüli erőszak -, amiről nem szívesen beszélnek az emberek. Ami Drew-val történt az megbocsájthatatlan és képtelenség elfelejteni. Egész életére megbélyegezte a gyermekkori trauma, ami egy olyan személy részéről érte, akinek fontosnak kellett volna lennie és szeretnie kellett volna őt. Fable Maguire pedig a megfelelő pillanatban érkezett, hogy megmentse. Annak ellenére, hogy a lány is küzd az alkoholista anyjával és 20 évesen egy 13 éves fiúnevelése, illetve egy egész háztartásnak a fenntartása szakadt a nyakába. Nincs szükség egy hétre, hanem elég néhány nap és olyan kötelék alakult ki közöttük, amire egyikőjük sem számított. Egymás angyalai lesznek, akik olyan útra léptek, ahonnan nincs visszaút. Már csak az a kérdés sértetlenül megússzák az utazást vagy kénytelenek lesznek még sebzettebben hazatérni, mint elindultak?

***

#2 Second Chance Boyfriend (2013) – Második esély pasi (2014)

Romokban hever az életem. Így tudnám összefoglalni jelenlegi helyzetemet. A futballedzőm engem hibáztat a szezonzáró meccs kudarcáért, ahogy az egész csapatom is.
Két teljes hónapot töltöttem azzal, hogy a sebeimet nyalogattam, mint egy igazi lúzer. Elvesztettem a barátnőmet, Fable Maguire-t, az egyetlen lányt, aki igazán fontos nekem, mert azt gondoltam, hogy csak szenved mellettem.
Most rájöttem, én vagyok az, aki nem tud nélküle létezni. Ő hiába csinál úgy, mintha már túltette volna magát a dolgon, tudom, hogy legalább annyit gondol rám, mint amennyit én őrá. Túl jól ismerem. Annyira sebezhető… én csak segíteni szeretnék neki, átölelni és szeretni őt.
Csak annyit kérek, hogy adjon még egy lehetőséget.
Egymás nélkül elveszettek vagyunk, de együtt az örök szerelem vár ránk!



Az igaz szerelem nem könnyű, de harcolni kell érte. Ha egyszer rátalálsz, soha nem helyettesíthető.

A második rész két hónappal a Heti csaj befejezése után játszódik. A Második esély pasiban Fable és Drew kapcsolata fordulóponthoz érkezik. Míg a Heti csajban ismerkedtek egymással és keményen egymásba szerettek, addig a Második esély pasi inkább a párkapcsolati problémákra helyezi a hangsúlyt. Fontos szerepet játszik a bizalom, nemcsak a másik irányában, hanem meg kell tanulniuk bízni saját magukban és a saját értékeikben is. Szereplőink már felnőttebb szemmel nézik a világot. Az előző részben sok dologra megtanították a másikat, most az a kérdés, tudják-e ők ezt használni is? Az élet nem elég, hogy hatalmas pofonokat osztott nekik, tovább teszteli őket. Hol egy félreértés, hol a féltékenység, hol a múlt, hol a jelen teszi próbára őket. De tudjuk, hogy kockázat nélkül nincs nyereség sem. Nem szeretnék konkrét dolgokat leírni, hogy mi is történik, mert akkor elvesztené a varázsát a könyv. De annyit elmondhatok, olyan dolgok esnek meg, amik nyomot hagynak az olvasóban, mert egyszerűen képtelenség egy szimpla vállrándítással elsétálni mellettük.

A Heti csaj függővégét sem húzta sokáig az írónő és elég korán feloldásra került. Legalább nem kellett oldalakon keresztül Fable sértettségéről és Drew mártírságáról olvasni. Imádtam a szereplőket, de néha már sok volt a keserűség részükről, főleg Drew oldaláról:

Elmerültem az önsajnálatban, futottam a problémáim elől, és nem jutottam sehová.

Szerencsére van neki egy Fable nevű barátnője, aki nem merül el az önsajnálatban, hanem a tettek mezejére lép:

Még csak húszéves vagy, Fable. És a világ terhét hordod a válladon. Te viseled gondját az öcsédnek, te fizeted a számlákat. Állandóan dolgozol, és igyekszel, hogy ne csapjanak össze a fejed fölött a hullámok. Csodállak. Olyan erős vagy, akárhogyan is bánik veled az élet.


Ami óriási pozitívum, hogy a többi hasonló témájú könyvtől ellentétben, melyet a kiadó megjelentetett eddig, ennek jó a fordítása. Talán még ide sorolnám J.A. Redmerski könyveit is. Túloznék, ha azt mondanám, hogy kiemelkedő színvonalú fordítást kaptam, de végre nem azzal kellett szembesülnöm, hogy trágár kifejezésekkel, értelmetlen és magyartalan mondatokkal van tele a fél könyv, hanem magyarul olvasok és nem egy google fordítást vettem a kezembe!

A szereplők nagyon jól vannak ábrázolva. Az érzéseiknek valóban mélysége van és nemcsak néhány jól megfogalmazott mondat tanúskodik arról, hogy ők érző személyiségek. A karakterfejlődés pedig egyenesen lenyűgözött. Régen volt már, amikor ilyen erős fejlődésnek lehettem tanúja, mert valljuk be: Drew hosszú utat tett meg a Heti csaj első lapjától a Második esély pasi utolsó lapjáig. Azért nem feledtkezem meg Fable-ről sem, mert ő is változott. Megtanult bízni önmagában és másokban is, ami nem egyszerű dolog egy olyan lánynak, aki soha nem érezte, hogy mások szeretik.

P-I-L-L-E-C-U-K-O-R. Ez a része a regénynek, nagyon aranyos és hihetetlenül cuki. Kedvenc jeleneteim tartoznak ehhez a szóhoz, meg ahhoz amit ez valójában jelentett a szereplőknek.

Szereted a new adult könyveket? Nem tudod mit olvass? Unatkozol? Romantikára meg igaz szerelemre vágysz? Feltétlenül vedd a kezedbe, mert minden kívánságodat teljesíteni fogja. Nem lett kedvenc, de biztos vagyok benne, hogy örömmel fogok visszagondolni rá és még az is lehet, hogy a nem közeli jövőben újra előveszem és ismét elmerülök Fable és Drew szerelmének történetében. Azt már előre kijelenthetem, hogy várom a folytatást, mert piszkosul felcsigázott a Második esély pasi és a megismert mellékszereplők.. Most azon gondolkodom, hogy vágjak bele angolul, vagy tudok még türelemmel lenni és megvárom a magyar megjelenést! Egyre inkább hajlok az első variációra!

A könyveket köszönöm az Ulpius-ház kiadónak!

Monica Muprhy
Megtetszett? 25% kedvezménnyel megrendelheted a könyveket a kiadó webshopjában!


Share:
Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes